Így hat a feromon – A feromon kémiája Témakör: Férfi Feromon infó

Feromon parfüm férfiaknak és nőknek:

Az emberiséget évszázadok óta foglalkoztatja annak az illatnak a megtalálása, mely viselőjét abszolút ellenállhatatlanná teszi. A feromon és izolálhatóságának felfedezését követően, a parfümipar szorgos munkához látott, hogy olyan illatot hozzon létre, mely maximális szexuális vonzerőt biztosít „viselőjének”. Ekkor született meg a feromonos parfüm.  A mesterséges, laboratóriumi körülmények között előállítható csábító anyagok a hatásos afrodiziákumok gyártásának széles körű lehetőségeit rejtik.

Az első konvencionális illatú kreáció már el is készült – kétféle szintetikus emberi feromonból –: egyik a hölgyek, a másik az urak részére. Így a férfiak és a nők is lehetőséget kaptak, hogy a feromont mesterségesen pótolni tudják. A szervezet termel ugyan feromont, de a modern világ hatására a mindennapi tisztálkodás során ezt elveszítjük, ezért van szükség a feromonos parfümre, hogy mindig csábítóak lehessünk az ellenkező nem számára.

Így hat a feromon parfüm!

A feromonok kiváltotta kedélyjavulás hatására „érzelmi szimpátia” alakul ki. Ezáltal az emberi kapcsolatokra is pozitív hatást gyakorol, s nem utolsósorban erősebb szexuális vonzalmat, vágyat eredményezhet. A csábító anyagok tanulmányozása az elkövetkező években valószínűleg még sok meglepetéssel és érdekességgel fog szolgálni. Már most világos, hogy a vágy és a szerelem „vegytanáról” szóló ismereteink egészen más megvilágításba kerülnek.

Most lássuk a hormonokat:

A szerelembeesésnek egyesek szerint három fázisa van, amelyekben különböző hormonoknak jut a döntő szerep:

  • Az első fázis a végtelenített szexuális vágy: Ebben a szakaszban a tesztoszteron, ami nem csak a férfiak szexuális étvágyában játszik szerepet, és az ösztrogén vezet minket.
  • A második frázis a vonzalomé: Ilyenkor monoaminjeink (pl. dopamin, adrenalin) indulnak csatába. Ilyenkor több energiánk van, kevesebb alvásra van szükségünk: fel vagyunk dobva.
  • A harmadik szakasz a kötődésé: Ekkor az exytocin, ami egyébként orgazmus közben is felszabadul, valamin az anyatejben is megtalálható, és a vasopreszin, ami a májban található, felelős a felszabadult boldog érzésért.

Feromonos parfüm hatása:

Rengeteg tudományos és tudománytalan válaszunk van arra a kérdésre, hogy kibe, és miért pont belé szeretünk bele. Szerintem azonban nem az ok a lényeges. Ha már úgy esett, hormonok ide vagy oda, élvezzük ki!

Amerikai kutatások bizonyítják, hogy ahhoz az emberhez vonzódunk, akinek a testszagát kedveljük, vonzónak találjuk, 10-ből 9 nő felismerte a saját párjához tartozó tárgyat, kizárólag az illat alapján!