Még egyetemre járok és az egyetemi évek alatt soha nem jött össze egy normális pasi sem. Minden srác csak a szexet akarta tőlem sajnos, így amíg a barátnőim a koleszban és az albérletben együtt éltek a pasijukkal, én egyedül tanultam minden este a kis szobámban. Volt egy srác ugyan, aki tetszett, de úgy gondoltam nincs nála esélyem, mivel ő olyan okos, művelt, így azt mondtam, szóba sem jöhetnék nála. Egyik este, amikor barátnőm meglátogatott, éppen a gép előtt böngésztük az internetet, és ráakadtam az oldalatokra. Az esélytelenek nyugalmával indultam, de azért megrendeltem egy D&G Feromon X Parfümöt, hátha. Másnap meg is kaptam a csomagot. Amikor magamra fújtam magabiztosabbnak éreztem magam és nem szorongtam már annyira az emberek társaságában, ezért egy alkalommal megkértem Petit az okos, helyes srácot, hogy segítsen nekem Mikroökonómiát tanulni. Este át is jött, majd tanulás után egészen hajnalig beszélgettünk! Csodálatos volt! Sűrűsödtek a találkák, majd hamarosan össze is jöttünk! Már másfél éve együtt vagyunk! Nem tudom, hogy ez a parfümnek köszönhető-e vagy sem, de az biztos, hogy azóta valami megváltozott! Köszönöm Nektek!
Azért vettem, hogy az asszony beinduljon. Megvagyok elégedve a termékkel, kellemes hosszan tartó illat 🙂
Nagyon tetszik az illata és teljes elégedettséggel használom minden nap. Örülök, hogy rátaláltam erre a nagyszerű illatra mindenkinek tudom ajánlani és ajánlom is. Köszönöm önöknek!
Sziasztok! Mióta használom a feromon parfümöt, többet beszélgetek nőkkel, több sikerem is van. Jóval több flört érkezik irányomba, ezért rendszeresen fogok rendelni.
Rövid leszek! Pár hónapja megkaptam a parfümöt, elkezdtem használni. Most élettársi kapcsolatban élek 3 év után! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! <3 🙂
Köszönöm az oldalt, nagyon sokat segített. Sikerült kikerülnöm a társasági mélypontomból és most megint a csúcson érzem magam. Hihetetlen, de egyszerre elkezdtem érdekelni a nőket, az aki eddig észre sem vett most keresi a társaságom megszólít és ehhez hasonló. Ezek az illatok pedig még engem is rabul ejtenek.
Régebben már rendeltem párszor és nagyon tuti! Csak úgy tapadtak rám a pasik, nekem a Mexx woman illatban van és nagyon szeretem, és a pasik is imádják azt az illatot!
Sehova nem megyek el a feromon x parfümöm nélkül. Számomra olyan mint egy varázsszer. 1 fújás és a világ legellenállhatatlanabb nőjének érzem magam. Ha lehetne 6 csillagot adni, akkor annyit adnék nektek 🙂 Köszi!
Nagyon megtetszett a DG illata, sokkal magabiztosabbnak éreztem magam. A legjobb barátnőm is teljesen rákapott 🙂
Amióta a feromon parfümöt használom megnőtt a sikerem a lányoknál. A könyvben is sok érdekességet olvastam, a 3 másodperces szabályt eddig nem ismertem, de amióta használom rájöttem, mennyire fontos. A feromon parfümök hatékonysága mellett a kedvező árat is ki kell emelnem.
Az egyik ismerősöm ajánlotta, gondoltam kipróbálom. Az illata nagyon bejön, pár lány már közeledett, mint kiderült a parfüm miatt. Elégedett vagyok és az ára is jó.
Sziasztok! Hát az én véleményem így egy hét leforgása alatt, hogy valóban borzasztóan tartós dolog. A párom megjegyezte hogy hmm de finom illatom van de azért nem láncolt ki az ágyunkhoz. 🙂 Helyette kikötöztem én őt és minden szuper volt. A parfüm szuper egyébként és meg vagyok elégedve.
Nagyon élvezem a hatását, sok Nő dicsér az illatom miatt! Meg vagyok vele elégedve és már “élvezem és érzem” hatását!
Az első pillanattól kezdve imádom. Az első fújás még engem is levett a lábamról 🙂
Érdemes kipróbálni. Nagyon intenzívek az illatok, sokáig tartanak és kellemesek.
A feleségem miatt vettem ezt a parfümöt, mert mindig öklendezik tőlem, de bevált, ajánlom!
Sziasztok! Másfél éve használom a D&G Light Blue parfümöt,egyszerűen imádom! A munkahelyemen közel ezer ember dolgozik,azt gondolom ideális teszt-hely. Sok elismerést kaptam az illatomra. A férfiak azt mondják,fel sem kell nézni,és tudják hogy a közelben vagyok (remélem ezt jó értelemben mondták 🙂 Sőt,eddig három kolléganőmnek is rendeltem belőle. Úgy gondolom,egy nő bókja nagyobb elismerés! További jó munkát kívánok a csapatnak,és gratulálok az idáig elért sikerekhez!
Lányommal együtt megleptük magunkat egy-egy parfümmel az oldalról. Én egy Dolce&Gabbana Light Blue-t választottam, ő pedig egy Amor Amort-t. Mindkettőnknek nagyon tetszik mind a két illat, így biztosan fogunk csenni egymás parfüméből, és a férfiaktól is rengeteg bókot kapunk 🙂
Hallottam a feromon hatásairól és ki szerettem volna próbálni. Bejött, rendelek legközelebb is!
Együtt a feromon parfüm és a könyvből tanultak igazi fegyverként, női mágnesként hatnak.
Nagyon jó a parfüm, már az illata is nagyon vonzó a lányok/nők szerint nagyon jó ez a parfüm, amióta csak megvan ezt használom a lányok csak úgy fordulnak utánam meg köszöngetnek olyanok, akik eddig csak úgy elsétáltak előttem és most meg már ismerem majdnem mindegyiket. Köszönöm ezt a parfümöt még majd rendelni fogok!
A parfümmel nagyon meg vagyok elégedve,csak pozitív dolgokat tudok elmondani. Köszönöm az illatmintát is és a csajozási útmutatót, ami számomra nagyon hasznos és sikeres volt. KÖSZÖNÖM!
Bármikor kimozdulok itthonról, nincs olyan, hogy nem szólítanak meg a lányok. “De jó az illatod. Milyen parfümöt használt?” Szinte kényszert éreznek, hogy megérintsenek. Eszméletlen, mennyire hatásos, Nekem nagyon bejött. Köszönöm, imádlak titeket! Azt hiszem, nem ez lesz az utolsó rendelésem. Rám számíthattok. 🙂
Kb 3 hete rendeltem…feromonos parfümöt..nem is hittem volna, a munkahelyen is sok dícsérő szót kaptam..és szóval az ismerkedés is egyszerübb köszönöm 🙂
Nagyon jó ez a feromonos parfüm, sok hölgy szerint finom az illata 🙂
Az Amor Amor feromonos parfümbe teljesen beleestem! Az illata magával ragadó és azt hiszem ezt már mások is észrevették mert egyre több pozitív visszajelzést kapok. 🙂 Én maradok ennél.
Véleményt nehéz írni, mert a parfüm az magáért beszél. Én nagyon meg vagyok vele elégedve. Hugo Boss parfüm volt amit elsőre rendeltem és az illatáról se tudtam semmit, ám nem csalódtam benne, ahogy a Giorgio Armani-ban sem. Nekem nagyon tetszik az illata, de úgy érzem a társaságomba is sokan vannak ezzel. Több lány van körülöttem és több a szemkontaktus és a beszélgetés is, ezáltal nőtt az önbizalmam is és hála a parfümnek. Az-az illat ami megfog másokat az egész nap érezhető, 8-12óra után saját magam is érzem. Örülök, hogy rátaláltam erre a parfümre, én rendszeres vásárló leszek ezután, minden illatot ki fogok próbálni. 🙂 Ajánlani tudom mindenkinek, főleg azoknak, akik szeretnék a nők kellemes társaságát érezni 🙂
Kicsit félénk voltam a csajokkal kapcsolatban, mikor megjött az első gondoltam letesztelem, a haverokkal elmentünk iszogatni egy belvárosi borozóba, és meg is lett a hatás, leszólított egy lány hogy milyen jó illatom van és hogy mit használok. Fél éve ő a barátnőm és boldogok vagyunk. Köszönöm nektek! 🙂
Én a ruhámra fújom, ott nagyon tartós! Amióta használom, több nő is rám mosolygott!
Egyszerű a vásárlás és vannak minták így nem lehet melléfogni. A mennyisége és az illata is tökéletes!
A gátlásokra többé nincs szükség! 🙂 A parfümnek köszönhetően ismertem meg a párom és ezért hálás köszönetem a nektek, hogy kezembe adtátok a kulcsot, mely a mennyország kapuját nyitja! 🙂
Az egyik dohányboltban voltam éppen amikor bejött mögöttem egy férfi aki úgy tűnt ismerte az eladót, amikor mentem kifele és a férfi mellé értem, valószínűleg megérezte a parfümöt amit erről az oldalról rendeltem és mondta az eladónak, hogy “Húh el is pirultam”
Nagyon meg vagyok elégedve a parfümmel és a könyvben olvasottakat is szigorúan betartottam. A hatás csodálatos!
A Cacharel Amor Amor illatú feromon parfümöt választottam ki a kínálatukból. Csak jó tapasztalataim vannak a termékkel kapcsolatban. Egyrészt magam is elégedett vagyok kellemes illatával. A körülöttem lévők mindig megjegyzik, hogy milyen jó illatom van, nem beszélve a férfiakról, akik egyenesen “dögösnek” nevezik…..Köszönöm!
Én nemrég szereztem be egy D&G – Light Blue feromon parfümöt. Már négy éve nincs komoly kapcsolatom, az ismerkedés nem megy könnyen. Amióta megvan a parfüm, több visszajelzést kaptam. Nekem nagyon tetszik, örülök, hogy megvettem.
Kíváncsi voltam, hogy működik-e. A leírt hatás mind igaz. Ezeket vártam a feromon parfümtől. Korrekt, gyors szállítás, diszkrét csomagolás. Megjött, használom, bevált!
Nagyon szeretem. (Armani) Ha tehetném ebben fürödnék. 🙂 Amióta ezt használom mindenki kérdezi hogy mi ez a jó illat. Én persze mondom hogy mi ez és honnan van. Bátran ajánlom mindenkinek
Nekem nagyon tetszik a feromon parfüm mindegyike szinte. Nagyon jól kitalálták ezeket az illatokat. Régebben csak parfümériában vettem parfümöt!! De amióta van feromonos parfüm ,azóta szinte ezt használom. Az árak kitűnöek, és az illat választék is nagyon sok. Érdemes kipróbálni ,ezt mindenkinek ajánlom!!!’
D&G – Light Blue Feromon Parfümöt nyáron rendeltem. A hatása fantasztikus. Nem csak kapcsolatok teremtésében nagyon hatásos, hanem más egyéb ügyek intézésénél is. Észrevettem, hogy hivatalos ügyek intézésénél, ha férfi a másik fél, valahogy gördülékenyebb az eljárás 🙂
Nagyon tetszik az illat! Jó pár lány megnézet meg közeledtek hozzám! Jó érzés 🙂
Én az Aqua di Gio-t rendeltem, ami szerintem is nagyon kellemes illat. nem mondom, hogy locsolom, de azért fogy 😀 Viszont amikor helyzet van, észrevettem, hogy nagyon szeretnek bújni a lányok a nyakamba meg a fülemhez. meg úgy ott játszadozni, bökdösni az orrukkal, arcukkal. Szóval eddig tetszik 🙂
Nagyszerű, imádom, sokáig tart az illata, sokkal több ideig, mint más forgalmazónál.
Már sok embernek ajánlottalak titeket. Gyors rendelés, kiváló parfümök és gyors házhoz szállítás.
Nekem bevált nagyon, barátnőmnek nem is említettem és teljesen oda volt érte, mindenkinek csak ajánlani tudom!
Hali! Nagyon gyorsak voltatok. Most hozta a futár csomagot. Nagyon tetszik az illat. Köszönöm! 🙂
Egy éve nyáron vettem meg először a Feromon X Parfümöt Hugo Boss-Boss illatban. Pont egy balatoni hétre készültem a haverokkal, mikor megkaptam. Gondoltam miért ne ezt használnám mialatt csajozok a Balatonon. Szinte minden este volt egy lány, akivel hazamehettem a szállásra, a haverok néztek is, ez hogy lehet, hisz azelőtt mindig elküldtek a lányok. Mikor megmutattam nekik a parfümöt nagyot röhögtek rajtam, de mikor már a harmadik este is egy másik lánnyal tértem vissza a nyaralóba, nekik meg semmi nem jött össze, elkezdték ők is használni. Azóta van egy barátnőm, akivel nyaralásunk utolsó éjszakáján jöttem össze, és egy éve együtt vagyunk. Nem csak a haverjaim szemében nőttem nagyot, de még van egy jó csajom is! Kössz Feromon X!
Csak két hete használom még a parfümöt, igaz kombinálom más parfümmel de önmagában is jó az illata-nem tudom, hogy a benne rejlő feromonnak köszönhetően, vagy csak a tudat erősíti az önbizalmat, de nekem bevált. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legalább egyszer próbálja ki.
Tökéletesen elégedett vagyok! Gyorsan megjött a parfüm. Nagyon finom az illata, és úgy tűnik hogy a női nemnek is tetszik 🙂
Már több mint egy éve használom a Mexx – Mexx Woman illatát, és nagyon szeretem! Másoktól is azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon jó!Úgyhogy, én nagyon meg vagyok elégedve! 🙂
A parfüm nagyon jó és az ajándék könyv is! Ajánlani foglak benneteket a csajozó haveroknak. Csak azért 4 csillag, mert lehetne több illat is, nagyobb választék 🙂
Gyors és pontos szállítás. Mindig azt a terméket kaptam amit rendeltem, soha nem volt félreértés amely más cégeknél előfordult már. Az illatok nagyon jók! Sokan megfordulnak utánam, megjegyzéseket tesznek, hogy milyen jó illatom van és ez álltal könnyebb beszélgetést indítani a hölgyekkel.
A Dolche Gabbana feromon parfüm a kedvencem, annak nagyon ütős illata van meg tartós is, úgyhogy nagyon meg vagyok elégedve vele 🙂 Tiszta szexuális illata van 😀
Nekem még meg van a negyede pedig elég sokat használtam, mert a hatása elképesztő volt. Az elmúlt egy hónapban szinte folyamatosan volt csajom, szerencsére nem ugyanaz. Az önbizalmam is jelentősen megnőtt hála a parfümnek. Köszönöm. 🙂
Sziasztok! Hát nekem pozitív tapasztalataim vannak. Gyakorlatilag semmi mást nem kell csinálni csak beszélgetni, tehát az első lépést megtenni aztán már minden megy magától! Végül is én örülök, hogy megismerkedtem ezzel a termékkel!
Sokkal több férfi kedves velem. Azóta többet beszélgetek velük a parfümnek és az ajándék ebooknak köszönhetően 🙂
A könyvben leírtak számomra hasznosnak bizonyult. Amit bizonyos hölgyeken alkalmaztam és úgy vetem észre hatásos. A parfümmel kapcsolatban sokkal könnyebben ismerkedem hölgyekkel, mint azelőtt mielőtt megvettem. Tehát összegezve BEVÁLT KÖSZÖNÖM!
Hy! Nagyon eltaláltátok a dolgot tetszik!!! Azt hiszem sokat veszek majd ilyet!
Kellemes illatú, az illat hasonlósága elég jó. A használat után sikerült becserkésznem több hölgyet is!
Ez a cucc tényleg működik. 1 hét alatt több szemezés, több beszélgetés, több figyelem, több önbizalom, több szex 😉 Köszönöm!
Nagyon sokáig érezni az illatát. Elég egy kevés is. Több női pillantást kaptam mióta használom mint előtte. A párom is megjegyezte-mi ez az illat?- Magabiztosabb lettem még így 50 felé is. 🙂 KÖSZÖNÖM.
Régóta szerettem volna kipróbálni a terméket. Gyorsan,pontosan teljesítitek a megrendeléseket. Jók a termékek, Number 1 🙂 Ajánlani foglak Titeket.
Nekem nagyon tetszik, hogy hosszan tartó illat és hogy könnyen megtalálhattam a jellemzése alapján a nekem valót. A barátnőmnek is nagyon tetszik. Köszönöm nektek a lehetőséget a rendelésekhez!
Ajándékba kaptam a Chacharel – Amor Amort feromon parfümöt, nagyon örültem neki és az illata is nagyon tetszik 🙂 Mindenkinek ajánlom!!
Hali! Tök jó illatuk van, nem tudom hogy hogyan segít, de segít! Lehet, hogy a feromon, lehet hogy nem, de a lányok szinte eszik! 😀 Köszi!
Nagyon jó. Intenzív kellemes illatú parfüm, amit biztosan megéreznek a csajok. Több önbizalmat ad a csajozáshoz, ami már magában fél siker. A lányok ezáltal kicsit másképp néznek rám, odafigyelnek és látni rajtuk az érdeklődést.
Bátran ajánlom mindenkinek a parfümöt, nagyon sokáig nem volt kapcsolatom, de rendeltem már kb 6 honapja, akkor Armani feromon parfümöt, most pedig a Hugo Boss illatot próbáltam ki nos a most már barátnőmnek az Armani tetszett de azt mesélte a Hugo Boss mindent visz és egész nap tart az illata 🙂
Nagyon tetszik ez a feromon parfüm, ráadásul tartós is!
Hihetetlen, hogy milyen energia van ebben a kis szelencébe zárt parfümnek. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer próbálja ki, a feromonos része miatt legalább. De nem elhanyagolható a parfüm illata sem, mely elég hosszantartó. Sok sikert mindenkinek, bár ez szinte garantált!
Mindenki dicséri az illatomat. Eddig mindig más illatú parfümöt próbáltam ki innen, de mindig meg is dicsértek, teljesen mindegy, hogy melyikkel fújtam be magam.
10. napja használom a parfümöt és úgy vettem észre, hogy a férfiak sokkal érdeklődőbbek, kedvesebbek velem. Az ismerőseim mind azt jelezték vissza, hogy nagyon kellemes az illata, valamint megnőtt az önbizalmam. Nagyon köszönöm a parfümöt és mindenképpen továbbra is rendelni fogok.
Amikor megjött a parfümöm éppen dolgoztam az irodában. Kicsit megvoltam ijedve, mikor belépett a futár és kimondta a nevem. Féltem, hogy rájönnek a kollégáim arra, hogy mit rendeltem. De Hál’ Isten tényleg teljesen becsomagolt állapotban érkezett. Eljött az ebédszünet ideje…Én azonnal kimentem sunyiba a mellékhelységbe kicsomagoltam a parfümöt és kettőt fújtam a nyakamra. Majd visszamentem az irodába mintha mi sem történt volna. Pár perc múlva beléptek a kollégáim…Azonnal megérezték a nagyszerű illatot. Szó szerint körém gyűltek mint a legyek a légypapír köré. Éreztem, hogy valami nagyon megváltozott azzal a két fújással. Ez nem csak egy parfüm, ez egy csodaszer. Minden buliba magammal viszem..Azóta sosem vagyok egyedül egy buliban sem.Sőt úgy érzem magam mint egy Hollywoodi sztár akiért élnek-halnak a pasik. A “légypapír effektus” továbbra is üzemképes.
A korházban a doktor asszisztense annyira zavarba jött az illatomtól hogy, elfelejtette a következő beteg nevét, elpirulva kénytelen volt visszamenni az asztalhoz és megnézni újra 🙂
Elégedett vagyok. Nagyon gyorsan megérkezett a csomag.
Párom teljesen be van zsongva tőle, és ez nekem nagyon tetszik 🙂
A legtöbb helyen vásárolt parfümmel befújom magam aztán 1 óra után már nincs is illata nem lehet érezni de az innen vásárolt parfümnek tartósabb az illata.
Üdv! Rendeltem egy parfümöt, megérkezett és csak szeretném megköszönni! Meg vagyok vele elégedve nagyon. Még egyszer köszönöm.
Sziasztok! Nagyon régóta ezt a parfümöt használom, és ha hiszitek, ha nem rengeteg csaj megjegyezte már, hogy milyen jó illatod van (mindjárt beléd harapok stb kifejezésekkel)Tényleg szuper és nagyon sokáig érződik az illata! Rendeljetek, mert klassz!
Nekem már az első nap megvolt a jó benyomáson a parfümről. Sok férfinak megakadt a szeme rajtam. Hihetetlen jó illata van nagyon imádom köszönöm!
Nagyon elégedett vagyok a parfümmel. Igényes weboldal, extra kedvezmények, korrekt ügyintézés.
Nagyon tartósak a parfümök. Sokáig érződik rajtam. Bevált.
Most kaptam meg a megrendelt feromon parfümöt és azt hiszem máris függő lettem! Cacharel – Amor Amor Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a parfümöt! Nagyon komoly!
Sziasztok! Nagyon hasznosnak találtam a könyvet. Voltak benne ismerős dolgok, de találtam benne érdekes és megfontolandó új dolgokat, amiket igyekszek megfogadni. A könyv elolvasása után még kedvezőbb hatásokat véltem felfedezni a csajozás terén. Jó lenne többet is használni egyszerre (mármint minden másnap). A lányok teljesen meg lennének kergülve az illataimtól és akkor még meg sem szólalnék 🙂 Olyan termékkel foglalkoztok aminek előnyös hatásai vannak és megfizethető. És ha látnátok néha a pillantásokat, amikor be vagytok fújva és látjátok a csaj szemében, hogy bejöttök neki. It’s Fantastic!!!”
Nekem nagyon tetszett. Mostantól mindig innen fogok rendelni…sokan dícsérnek, de a legfontosabb, hogy nekem a kedvencem lett a DKNY feromon parfüm 🙂
Kellemes tartós ez az új titkos illat, köszi a parfümöket!
Bizonyára meglepő, de még félig van az üveg, amit igen, kb 1 hónapja rendeltem, pedig használom minden nap! Abszolút meg vagyok vele elégedve nagyon megéri az árát, illata sokáig tart és szinte tényleg azonos az illata a dior farenheit parfümével! Nekem ez még jobban is ízlik, nem annyira szúrós. Biztosan fogok még belőle rendelni, ha elfogy, és ajánlom minden ismerősömnek, mivel ilyen olcsón jó minőségű parfümöt nem lehet kapni máshol!
Egy méhekkel foglalkozó természetfilm kapcsán lettem figyelmes a feromonok áldásos hatására. Kutakodni kezdtem a témával kapcsolatban és így találtam rá a Feromon X parfümökre. Nah,de tudni kell rólam, hogy nem vagyok az a fajta hiszékeny típus, akit olyan könnyen rávesznek a direkt marketingek a rendelésre. Mégis úgy voltam, vele, hogy eléggé meggyőző a sok elégedett vélemény,és az ismert márkák. Gondoltam, ha én mégsem lennék elégedett, hát nah bumm… Több is veszett már Mohácsnál, pár ezer forint megér egy kísérletet! Megrendeltem az Amor amor illatot. Már az első használatkor oda lett a hitetlenségem! A férfiakra valóban bódítóan hat, ugyanakkor a női ismerőseim is kivétel nélkül megkérdezik:”Mi ez az illat?”Első bevetésen tömegközlekedéssel utaztam, és a jegyvásárláskor a sofőr máris flörtölni kezdett velem. A munkahelyemen is az a tapasztalatom, hogy megkülönböztetett figyelemben részesülök amióta ezt a parfümöt használom. Nap mint nap olyan szituációkba keveredem, hogy azt kell mondjam:”Ilyen nincs!” Az az igazság, hogy számomra is megdöbbentő, hogy az illatok és a feromon milyen hatással bírhatnak megítélésünkre. Engem meggyőzött!Imádom!Még 2 hónap és kipróbálok egy másik illatot is.
Több figyelem jár hozzá, mint gondoltam, valóban utána fordulnak az emberek 🙂
Megkaptam az ajándék ebookot köszönöm! Bár nekem nincs gondom a csábítással, de tetszett. Sok nőnek segítség lehet. Szerintem minden lényeges dolog benne van. A Dolche illatot használom és szeretem. Imádom az illatát, ami nagyon tartós. Ha ez a parfüm van rajtam, sokkal magabiztosabb vagyok. Jól érzem magam a bőrömben. Már többen megdicsértek, hogy jó az illatom. 🙂
Még van parfümöm, de már nagyon kevés. Egyszerűen elbűvölő az illata és a hatása is a pasik szinte felfigyelnek rám és ez magabiztossággal tölt el! Köszönöm nektek mindezt! 🙂
A parfümmel nagyon meg vagyok elégedve, folyamatosan fogom rendelni 1-2 havonta. Köszönettel!