Ajándékba kaptam a Chacharel – Amor Amort feromon parfümöt, nagyon örültem neki és az illata is nagyon tetszik 🙂 Mindenkinek ajánlom!!
Egy méhekkel foglalkozó természetfilm kapcsán lettem figyelmes a feromonok áldásos hatására. Kutakodni kezdtem a témával kapcsolatban és így találtam rá a Feromon X parfümökre. Nah,de tudni kell rólam, hogy nem vagyok az a fajta hiszékeny típus, akit olyan könnyen rávesznek a direkt marketingek a rendelésre. Mégis úgy voltam, vele, hogy eléggé meggyőző a sok elégedett vélemény,és az ismert márkák. Gondoltam, ha én mégsem lennék elégedett, hát nah bumm… Több is veszett már Mohácsnál, pár ezer forint megér egy kísérletet! Megrendeltem az Amor amor illatot. Már az első használatkor oda lett a hitetlenségem! A férfiakra valóban bódítóan hat, ugyanakkor a női ismerőseim is kivétel nélkül megkérdezik:”Mi ez az illat?”Első bevetésen tömegközlekedéssel utaztam, és a jegyvásárláskor a sofőr máris flörtölni kezdett velem. A munkahelyemen is az a tapasztalatom, hogy megkülönböztetett figyelemben részesülök amióta ezt a parfümöt használom. Nap mint nap olyan szituációkba keveredem, hogy azt kell mondjam:”Ilyen nincs!” Az az igazság, hogy számomra is megdöbbentő, hogy az illatok és a feromon milyen hatással bírhatnak megítélésünkre. Engem meggyőzött!Imádom!Még 2 hónap és kipróbálok egy másik illatot is.
Bátran ajánlom mindenkinek a parfümöt, nagyon sokáig nem volt kapcsolatom, de rendeltem már kb 6 honapja, akkor Armani feromon parfümöt, most pedig a Hugo Boss illatot próbáltam ki nos a most már barátnőmnek az Armani tetszett de azt mesélte a Hugo Boss mindent visz és egész nap tart az illata 🙂
Nekem bevált nagyon, barátnőmnek nem is említettem és teljesen oda volt érte, mindenkinek csak ajánlani tudom!
Sziasztok! Nagyon régóta ezt a parfümöt használom, és ha hiszitek, ha nem rengeteg csaj megjegyezte már, hogy milyen jó illatod van (mindjárt beléd harapok stb kifejezésekkel)Tényleg szuper és nagyon sokáig érződik az illata! Rendeljetek, mert klassz!
Nagyon meg vagyok elégedve a parfümmel és a könyvben olvasottakat is szigorúan betartottam. A hatás csodálatos!
Hali! Nagyon gyorsak voltatok. Most hozta a futár csomagot. Nagyon tetszik az illat. Köszönöm! 🙂
Egyszerű a vásárlás és vannak minták így nem lehet melléfogni. A mennyisége és az illata is tökéletes!
Hali! Tök jó illatuk van, nem tudom hogy hogyan segít, de segít! Lehet, hogy a feromon, lehet hogy nem, de a lányok szinte eszik! 😀 Köszi!
Nagyon jó ez a feromonos parfüm, sok hölgy szerint finom az illata 🙂
Nekem nagyon tetszik, hogy hosszan tartó illat és hogy könnyen megtalálhattam a jellemzése alapján a nekem valót. A barátnőmnek is nagyon tetszik. Köszönöm nektek a lehetőséget a rendelésekhez!
Mindenki dicséri az illatomat. Eddig mindig más illatú parfümöt próbáltam ki innen, de mindig meg is dicsértek, teljesen mindegy, hogy melyikkel fújtam be magam.
Sziasztok! Hát az én véleményem így egy hét leforgása alatt, hogy valóban borzasztóan tartós dolog. A párom megjegyezte hogy hmm de finom illatom van de azért nem láncolt ki az ágyunkhoz. 🙂 Helyette kikötöztem én őt és minden szuper volt. A parfüm szuper egyébként és meg vagyok elégedve.
Gyors és pontos szállítás. Mindig azt a terméket kaptam amit rendeltem, soha nem volt félreértés amely más cégeknél előfordult már. Az illatok nagyon jók! Sokan megfordulnak utánam, megjegyzéseket tesznek, hogy milyen jó illatom van és ez álltal könnyebb beszélgetést indítani a hölgyekkel.
Jó ár/érték arány, gyors kiszállítás, jó minőség.
Azért vettem, hogy az asszony beinduljon. Megvagyok elégedve a termékkel, kellemes hosszan tartó illat 🙂
Nekem nagyon tetszett. Mostantól mindig innen fogok rendelni…sokan dícsérnek, de a legfontosabb, hogy nekem a kedvencem lett a DKNY feromon parfüm 🙂
Nagyon tetszik az illata és teljes elégedettséggel használom minden nap. Örülök, hogy rátaláltam erre a nagyszerű illatra mindenkinek tudom ajánlani és ajánlom is. Köszönöm önöknek!
A weboldal megfelelő működése érdekében cookiekat használunk.