A férfi feromon Témakör: Férfi Feromon infó

A férfi feromon – amit tudni kell róla!

A férfi feromon megtalálható a szervezetben,  de sajnos a mai életmód mellett már egyre kisebb számban. Arról a férfiról, aki könnyen befolyásolható és manipulálható, a mondás úgy tartja, hogy „az orránál fogva lehet vezetni.”

Ez a megállapítás több vonatkozásban is helytálló. Míg a meglátni és megszeretni a vizuális ingerek kiváltotta vonzalmon alapul, addig a „megérezni és vonzódni” lényege nem más, mint a testillat által kiváltott ellenállhatatlan vágy.
Tény az, hogy a párválasztásban az orr irányít bennünket.  Számos kutatás igazolja, hogy a szerelemben és az erotikában is nagy jelentősége van a szaglásnak valamint a feromonnak. A feromon olyan kémiai vegyület, ami az állatoknál és az embereknél is megtalálható. A okat tulajdonképpen nem érzékeljük közvetlenül az orrunkkal, hanem az úgynevezett „venero-nasalis” szervünkkel. Számos állatkísérlet igazolja, hogy ennek a szervnek az eltávolítása után az állat képtelenné vált a párosodásra. Ezeket a különleges anyagokat a szaglásérzékünkkel érzékeljük. A kezdeti kísérletek, a későbbiek során tudományos területté nőtték ki magukat, aminek hatására a 80-as évek elején sikerült az emberi feromonok létezését is igazolni.

Míg az állatok esetében mindegyik faj különböző feromon típussal rendelkezik, addig az emberek kizárólag a férfi- és a női nemre jellemző, sajátságos stimuláló anyaggal rendelkeznek, ezt a speciális illatanyagot a bőr az izzadságmirigyek segítségével adja le. Az emberi testen a legtöbb izzadságmirigy a lágyék-, térd-, hát- és hónalj területén található, de számos feromont termel a felső ajak szöglete és az orr területe is. A FEROMON X termékek arra hivatottak, hogy viselőjüket ellenállhatatlanabbá varázsolják.